A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja turnéjának keretén belül második alkalommal látogatott el Erdélybe.
Ez alkalommal három telt házas előadást tartott az erdélyi néptánc kedvelő magyaroknak.
Első előadásunk A Tenkes kapitánya volt, melyet a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban mutattunk be.
November 8-án a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban nézhette meg az erdélyi közönség a Magyarországon is ritkán látható Mezőség, valamint a töretlen népszerűségnek örvendő Kalotaszeg című előadásunkat.
November 9-én a Sepsi Arénában 1100 fő előtt táncoltuk el Táncrapszódia című előadásunkat, melyben a Kárpát-medence legszebb táncait mutattuk be a 70 perces műsor keretén belül.
A videót a 31. Népzene- és néptánc találkozó alkalmából készítette a Háromszék Táncegyüttes.
![](https://i.ytimg.com/vi/-Qcaeym-Trk/maxresdefault.jpg)