Szenes Iván Emlékkoncert 2016 – Budapesten, Józsefvárosban a Szenes Iván téren, szeptember 11-én.
Zentai Oszkár, Józsefváros képviselője átadta a Szenes Iván díjat és a Kornay Mariann, művészeti díjat Nyári Károlynak. Az est keretében Tabáni István vehette át a Kornay-Szenes Iván Díjat az általa nagyra becsült dr. Gábor S. Pál zeneszerzőtől. Gratulálunk!
Köszöntőt mondott Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.
Hazánk legismertebb és legelismertebb dalköltője Szenes Iván emlékére Szenes Andrea idén már hatodik alkalommal szervezte meg az ingyenes Szenes Iván Emlékkoncertet, amelyre 2016. szeptember 11-én, 18 és 22 óra között került sor a Szenes Iván téren (volt Rezső tér).
A rendezvény hagyományosan a Józsefváros egyik leglátogatottabb eseménye, ahová rajongók tízezrei látogatnak el évről-évre, hogy a szívüknek kedves Szenes dalokat együtt énekelhessék hazánk közismert művészeivel.
Ezen az estén is halhatatlan slágerek dallamaival telt meg a Szenes Iván tér, felcsendül többek között a Kicsi, gyere velem rózsát szedni, a Kislány a zongoránál, a Nem csak a húszéveseké a világ, Nehéz a boldogságtól búcsút venni …
A hatodik Szenes Iván Emlékkoncerten találkozhattunk olyan neves művészekkel, mint Aradszky László, Koós János, Zalatnay Sarolta, Bodrogi Gyula, az Apostol együttes, Voith Ági, Dobos Attila, a 3 plusz 2, Mészáros János Elek, Nyári Edit, Nyári Károly, Postás Józsi, Rakonczai Imre Tabáni István, Wolf Kati, és Vastag Tamás.
Készítette: Krónika Videómagazin: Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Közéleti Gazdasági Krónika.
Szenes Iván Emlékkoncert 2016 - Aradszky Trió ...
Теги
Szenes IvánEmlékkoncertBudapestJózsefvárosSzenes Iván térSzenes Iván EmlékkoncertSzenes AndreaAradszky LászlóKoós JánosZalatnay SaroltaBodrogi GyulaApostol együttesVoith ÁgiDobos Attila3 plusz 2Mészáros János ElekNyári EditNyári KárolyPostás JózsiRakonczai ImreTabáni IstvánWolf KatiVastag TamásSzabados JuliannaKözéleti Gazdasági KrónikaMagyarországGábor S. PálSzalay-Bobrovniczky Alexandra