Ma vélemények ütköznek az újszövetségi részben: a Szépkikötőben dilemma adódik afelől, hogy Pálék folytassák-e az útjukat Rómába. Bár a hajó tulajdonosa és a kapitány is tudta, hogy szeptember és október tájékán erős viharok vannak a Földközi-tengeren, mégis az út folytatása mellett döntöttek. Persze ez csak egy ártalmatlan kis útnak tűnt Kréta partjai mentén és természetes szinten minden további nélkül kivitelezhetőnek tűnt, hogy a Szépkikötőből átmenjek Főnixbe. Így hát a római százados, aki a végső döntést hozta a szakértőkre, azaz a kapitányra és a hajó tulajdonosára hallgatott.
Mindezt tette annak ellenére, hogy Pál apostol figyelmeztette őket, hogy még az életük is veszélybe fog kerülni. De milyen jogon figyelmeztette őket Pál? Értett volna a hajózáshoz? Nem valószínű. Azonban Isten mindent tudó Szelleme előre jelezte neki, hogy ha az út folytatása mellett döntenek, óriási veszélynek teszik ki magukat.
És ezzel elérkeztünk az örök dilemmához: mikor hagyatkozzunk a természetes bölcsességre és mikor az Istentől jövő kijelentésre? Hol a határ? Erre nincs egyértelmű válasz, de általános szabályként mondhatjuk, hogy amíg nincs valakinek egyértelmű vezetése Istentől egy adott dologgal kapcsolatban (mint ahogy itt Pál apostolnak nagyon is volt), addig megteszi a szakértelem és a természetes bölcsesség is -- hiszen ezek is Istentől vannak.
