A vén cigány - Bilicsi Tivadar énekel

Kondor Ernő szerzeménye

Zöld erdő mélyén, kis patak szélén,
párjával csendesen élt egy cigány.
Vén öreg ember, nótája nem kell,
senkinek sem kell a nótája már.
Szép tavasz járja, zöld a fa ága,
a kis galamb vígan turbékol a fán,
Ősz feje kábul, s a szíve kitárul,
és párjához így szól az öreg cigány.

Hol van a hegedűm, párom?
Tavasszal minden vidám,
Városba elmegyek máma,
én, az öreg cigány.
Egyszer még hadd muzsikáljak
szívemből úgy igazán.
Szeretném elmuzsikálni,
hogy él még a vén cigány,
öreg cigány, a vén cigány.

És a vén ember eltipeg csendben,
hóna alatt a kopott hegedű.
Alig bír járni, lábain állni,
mégis szívében ott él a derű.
Városba érve, fáradtan tér be,
egy csillogó fényes terem ajtaján,
vére fellobban, a szíve megdobban,
s középre tipeg az öreg cigány.

Nagyságos uraim, kérem,
nem tudom, ismernek még?
Könyörgöm, én sokat húztam
valaha, réges-rég.
Egyszer még hadd muzsikáljak,
szívemből úgy igazán,
Szeretném elmuzsikálni,
hogy él még a vén cigány,
öreg cigány, a vén cigány.

Csend lett egy percig, így szólt az egyik,
jó uraim, mulatunk ma, ugye?
Nyissanak ajtót, ezt a vén rajkót
látni szeretném, repülni tud-e?
Ugrik a pincér, pénzt kap a viccért,
kint van az ember, és kész a hatás!
Jó öreg párja már halva találja,
s beszól az anyó: urak, jó mulatást!

Nem muzsikál soha sem már,
csendes lett a vén cigány,
alussza erdőben álmát,
vadgalamb búg a fán.
Öreg vén anyóka,
sírját virággal díszíti már.
s galambbal sírva dalolja:
Élt egyszer egy cigány,
öreg cigány, szegény cigány.

свернуть