Elindult a Média Építészeti Díja Közönségszavazás!
A Média Építészeti Díja versenybe 2020-ban összesen 59 épületet, 84 tervet és 22 környezeti alkotást neveztek sikerrel, ezek közül válogatott a nemzetközi előzsűri. A verseny – a szokásoknak megfelelően – idén is kétfordulós: elsőként egy négyfős nemzetközi zsűri válogatott. A zsűri elnöke idén is Indira van’t Klooster (Hollandia), az ARCAM, az Amszterdami Építészeti Központ vezetője volt, aki már nagy rutinnal és ismerettel rendelkezik nemcsak az európai, de a magyar építészeti szcénáról is. A zsűri munkájában a nemzetközi szakmai kontextust Brendan Cormier urbanista, kurátor, szakíró (Kanada/Egyesült Királyság) képviselte, a régióból Ștefan Ghenciulescu (Románia), a Zeppelin című lap szerkesztője, magyar részről Nagy Csaba, az ARCHIKON Architects vezető tervezője vett részt.
A hagyományokon túl a 2020-as évnek számos sajátossága van, ez részben szerkesztői szándékot tükröz, részben a már említett pandémia miatt kialakult helyzetből következik. A 2020-as év egyik újítása, hogy a közönségszavazásra bocsátott pályaműveket is a nemzetközi zsűri nevezte meg, és szintén fontos újítás, hogy a verseny hagyományos Terv és Épület kategóriái mellett a szerkesztőség létrehozott egy új közönségdíj kategóriát Épített környezet név alatt az ideiglenes építmények, installációk, kiállítások, belsőépítészeti munkák, közterek, tájépítészeti vagy közösségi alkotás során létrejött munkák számára. Az előzsűri kategóriánként 10-10-10 pályaművet választott ki, ezek vesznek az Építészfórum felületén indított közönségszavazásunkban.
A 10 épületre, 10 tervre és 10 épített környezeti alkotásra egy felületen 2020. november 15-én éjfélig lehet leadni a szavazatokat. A Közönségdíjakat az online közvetített Média Építészeti Díja gálaestjén, 2020. november 21-én adjuk át.
![](https://i.ytimg.com/vi/7D2a8i_SeGs/maxresdefault.jpg)