Gyermekként álmodtam és azt hittem úgy lesz,
hittem az életben és nem fájt a szívem.
Tudtam, hogy én váltom meg majd a világot,
láttam a jövőmet és semmi sem bántott.

Lelkemben mindig ott volt valami dallam,
tudtam, hogy elmondhatok bármit egy dalban,
és hogy ha szeretném elszállok innen,
ez a dal majd repít, a szárnyán visz engem.

De miért csak én repüljek, hogyha más is szállhat,
De miért ne adjak dalban szárnyat, az egész világnak.

Ez a dal most száll, és lehet, hogy téged megtalál,
így megismerhetsz engem, hogy mi az, amire szívem vár,
én is szállok e dallal, magasan repülök most feléd,
neked adom e dalt és vele együtt a szívem is tiéd.

Csalódtam sokszor már és sok mindent bánok,
a mélyből én inkább a magasba vágyom.
Hiába mondanád, hogy nem hiszel bennem,
én akkor is tudom majd, hogy mit kell tennem.

Addig amíg szól a dal, az én szívemben,
addig gondolatban szárnyalok a fellegekben.

Mindig várok rád, míg van elég erő a szívemben,
soha nem adom fel, ne is kérd, ezt nem teszem,
mindig harcolok érted, küzdeni fogok, míg bírja szívem
nem adom fel, hiszen mindig küzdeni kell.

свернуть