Elérkeztünk a trilógia utolsó részéhez, a lány - Tatti - feljegyzéseihez.
„…Ma van az utolsó este. Szeptember, minden gyerek elutazott már, a levegőben olajcserje illata. Holnap visszamegyünk Milánóba. Képzelem, micsoda utazás lesz, öt macskakölyökkel, nyolc kutyakölyökkel – a szüleiket és a gazdikat nem is számítva –, a szent és sérthetetlen mancsokkal és farkakkal, valamint nyavalyás és mindent elárasztó tengeribetegségükkel egyetemben. Anyám a rémes utazási migrénjével, apám a rémes utazási neurózisával. Már áll a bál a csomagok miatt, a szokásos dolgokon folyik a vérre menő vita… …A dolgok, ahogy jönnek, el is múlnak, menthetetlenül… Bruna menyasszony, Maurizio egyetemista (még nem tudja, anatómus, fizikus avagy matematikus lesz-e, persze azon kívül, hogy jazz-zenész, bodhisattva és tűzisten), megint vége egy nyárnak. És én? Se kicsi, se nagy, félig szerelmes, félig nem, és még mindig a csillagokat kérdezgetem, de nem tudnak mit mondani…” Bizony, felnőnek a gyerekek: a bohém család Nicolettája, a „Kicsi” sem selypít már, és kevesebbet verselget. Csak a tóparti nyarak varázsa örök – és változatlanul mulatságosak és meghatóak a bohém Gamberini család aprajának-nagyjának viszontagságos mindennapjai; annak az olvasónak is, aki már ismeri Csupacsont mamát és háza népét, annak is, aki most ismerkedik velük.
Zene
