Jom háácmáut: Izrael és a vallás kérdése – Az előadása Dr. Balázs Gábor Mindennapi zsidóság c. szemináriumának része, egy rendhagyó bevezetés a zsidóság alapjaiba.
A Bálint Ház a Mozaik Zsidó Közösségi Hubbal együttműködve a nagy érdeklődésre való tekintettel megismétli Mindennapi zsidóság című bevezető kurzusát. A témák ebben a félévben elsősorban az aktuális zsidó ünnepekre koncentrálnak, de a kurzus egésze érinti a zsidó élet szinte minden területét, beleértve a zsidó élet fontosabb eseményeit és alapfogalmait, egészen a zsidó jog és etika kérdéseiig. A kurzus egésze során hallhatunk előadást többek között az őszi ünnepekről, és a zsidó hagyomány legfontosabb intézményeiről, fogalmairól. Az előadásokat Dr. Balázs Gábor tartja, aki képzettségét elsősorban izraeli egyetemeken szerezte. E kurzust többek között az különbözteti meg számos más bevezető tanfolyamtól, hogy célja még rejtve sem a hittérítés vagy az apológia, és nyíltan foglalkozik a zsidó hagyománnyal kapcsolatos tudományos vagy erkölcsi problémákkal.
Az előadások a tudományos ismeretterjesztés igényével lépnek fel, klasszikus és modern zsidó források tanulmányozására épülnek és végig nyitott párbeszédet biztosítanak a résztvevők számára. Az előadássorozat jellegénél fogva élvezhető azok számára is, akik már rendelkeznek háttér ismeretekkel, de azoknak is, akik még csak most kezdik az ismerkedést a zsidó hagyománnyal.
![](https://s2.save4k.ru/pic/BYMVqeB6F0I/maxresdefault.jpg)