Pesti Vigadó Budapest belvárosban. A Vigadó Pollack Mihály tervei alapján készült. 1833-ban nyílt meg. Jelentős események színhelye a klasszicista épület, megfordult benne id. Johann Strauss, és 1839-ben már Liszt Ferenc is nagy sikerű hangversenyt adott itt.
Itt tartották meg Kossuth Lajos javaslata alapján 1842 augusztusában az első „iparmű-kiállítást". 1848-49-ben az első Képviselő Ház a Vigadóban ülésezett. 1849 májusában Hentzi osztrák generális Budáról szétlövette az épületet.
A jelenlegi Vigadó Feszl Frigyes kezenyomát viseli magán. 1858-ban kezdett foglalkozni az új Vigadó tervezésével. A keleti elemekkel vegyített romantikus épület nagy feltűnést keltett, s csakhamar az akkori főváros egyik legfontosabb kulturális, művelődési intézményévé vált. Ünnepi bál keretében avatták fel 1865 januárjában. Belsejét Lotz Károly és Than Mór balladisztikus témákat feldolgozó freskói díszítik. A szobrok többségét Alexy Károly szobrászművész készítette.
1865-ben Liszt Ferenc itt mutatta be a Szent Erzsébet legendája című oratóriumát.
A Pesti Vigadó koncertterme többféle célt is szolgált: a 19. században bálokat, ünnepi fogadásokat, köszöntőket rendeztek, s számos komolyzenei előadás helyszíne volt. A fővárosban megforduló neves személyiségek sorra felléptek a Pesti Vigadó Hangversenytermében. Felléptek többek közt: Johannes Brahms, Camille Saint-Saëns, Claude Debussy, vezényelt Bruno Walter és Herbert von Karajan valamint Emil Sauer, Vladimir Horowitz és Arthur Rubinstein szólisták is megfordultak itt.
A Filharmóniai Társaság együttese a Pesti Vigadót tekintette otthonának annak elkészülte után, eleinte többször vezényelte itt a zenekart Erkel Ferenc. Bartók Béla fellépéseit az épületen elhelyezett emléktábla idézi.
A második világháborúban az épületegyüttes súlyos sérüléseket szenvedett, sokáig vitatott volt hogy sor kerül-e az újjáépítésre, végül az 1970-es években megkezdődött a felújítás. Az újjáépült Pesti Vigadót 1980-ban adták át, és jelenleg is az ország egyik legszebb művelődési központja.
A hangversenyterem -- mely a korábbinál valamelyest kisebb terű és javított akusztikájú -- a főváros egyetlen középkategóriás koncertterme. A reprezentatív kiképzésű hangversenyterem 700 üléses; a kamaraterem 220 személy befogadására képes, színházi előadásoknak, kamarakoncerteknek, kulturális rendezvényeknek biztosítja a helyszínt.
A magyar kortárs képzőművészet egyik legfontosabb bemutatóhelye a Vigadó Galéria. Az épület különböző konferenciáknak, banketteknek, fogadásoknak is helyszíne.
Szabados Julianna
![](https://s2.save4k.ru/pic/C4NPnnAsmhw/mqdefault.jpg)