Ott, ahol a szél simítja a rétet,
Vésztőn az élet csendben mesél neked.
A Tisza-parti fák közt ring a táj,
A nap fénye a vízen táncot jár.
Vésztő, te vagy a szívemben,
Hol az ég és föld összeér csendesen.
A dombokon túl a nyár integet,
Vésztőn minden perc örökké lehet.
Őszi szél fúj, de szelíd a reggel,
A mezőkön át sétálunk csendben el.
A múlt dalai itt mindig élnek,
Szívünkben őrzünk minden régi éneket.
Vésztő, te vagy a szívemben,
Hol az ég és föld összeér csendesen.
A dombokon túl a nyár integet,
Vésztőn minden perc örökké lehet.
A templom harangja messzire szól,
A lélek itt mindig hazatalál,
Vésztői föld, te vigyázz rám,
Ahogy a nap fénye az éjben ragyog tovább.
Vésztő, te vagy a szívemben,
Hol az ég és föld összeér csendesen.
A dombokon túl a nyár integet,
Vésztőn minden perc örökké lehet.
Vésztő, örökké a szívemben...
