Szövegíró: Geszti Péter
Zeneszerző: Dés László
A formációt Geszti Péter ötlete hozta létre. Az 1997-es A miniszter félrelép és az 1998-ban forgatott, majd 1999-ben bemutatott Kalózok című magyar filmekhez kellett zenét alkotni. (Előbbihez csupán egy dalt, míg az utóbbihoz a teljes anyagot.) Dés Lászlót kérte fel zeneszerzőnek. Geszti pedig a szövegeket írta a rapbetétekkel átszőtt, fülbemászó dallamvilágú, ám igényes hangszerelésű zeneszámokba. (1996-ban Dés Lászlóval írta A Dzsungel könyve című musical zenéjét.) Vokalistának három fiatal és tehetséges énekesnőt, Kozma Orsolyát, Váczi Esztert és Behumi Dorottyát kérte fel. A sikert jól jellemezte, hogy a hamarabb megjelent filmzene népszerűbb lett, mint maga a film, amihez készült. Az első kiadott lemezt 1999-ben egy újabb vagányabb, funkysabb album és egy remixlemez követte, majd a rajongók nagy bánatára 2000-ben egy búcsúkoncerttel feloszlott az együttes. Mindhárom énekesnő saját zenekart alapított.
Jazz+Az koncert 2020. január 17. péntek, Papp László Sportaréna JEGYVÁSÁRLÁS: [ Ссылка ]
dalszöveg:
Ki látta, Nap vagy Hold, egy réges-régi esten?
A jöttöd csöndes volt ezen az égitesten.
Mondd, ezután még mit remélhettél?
Útra kelhettél, mint millióan mások,
Bíztál, hogy más cél és más ok hív valahol,
Egy pont a távolból.
Csepp a tengerben,
Kit Földre ejt egy kósza csillag.
Csepp a tengerben,
Minden jól van már, hogy itt vagy.
Hiába lázadtál, ezerszer eltévedtél,
Hiába szárnyaltál, ezerszer visszaestél.
Múlt ezer év; mondd, mit reméltél még?
Hiába játszottál, te vagy a játék rabja,
Felkap a hullámok habja.
Még ezer év, míg partot érhetnél.
Csepp a tengerben,
Kit Földre ejt egy kósza csillag.
Csepp a tengerben,
Minden úgy van jól, ha itt vagy.
Csepp a tengerben,
Kit Földre ejt egy kósza csillag.
Csepp a tengerben,
Minden úgy van jól, ha itt vagy.
Csepp a tengerben,
Kit Földre ejt egy kósza csillag.
Csepp a tengerben,
Minden úgy van jól, ha itt vagy.
Csepp a tengerben,
Kit Földre ejt egy kósza csillag.
![](https://s2.save4k.ru/pic/H7pug53AFGY/maxresdefault.jpg)