A Budapest, XV. kerületi étteremben 1999. február 2-án húsz lövés történt. A vendéglő hátsó boxában hárman ültek. D. György a feleségével, illetve a bolgár M. Dimitrovval. A fejre leadott lövések következtében a két férfi azonnal meghalt. Az elkövető a feleséget életben hagyta. A leszámolás néhány másodpercig tartott, majd a tettes sietve távozott a vendéglőből, és a rá várakozó társával együtt egy autóval elhajtott a helyszínről.
A nyomozók két férfit előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Jelenleg mind a ketten letartóztatásban vannak.
![](https://i.ytimg.com/vi/H_AuMTymA_M/mqdefault.jpg)