Szabó Csaba, kutatóorvos kétszer is elment Magyarországról, miközben itthon akart kutatni és egyetemi tanár lenni, de ezt azok után végképp nem engedték meg neki, hogy 16 éve egy tudománypolitikai konferencián nyersen nekiment a Magyar Tudományos Akadémia több évtizede megcsontosodott, még a szovjet struktúrától örökölt rendszerének.
Ma Szabó Csaba - az összes tudományterületet beleszámítva - a világon a legtöbbet idézett magyar tudós, de az első 400 között szerepel a világ legbefolyásosabb kutatóit tartalmazó listán is, nem kevesebb, mint 16 millió kollégája közül, miközben világra szóló eredményei vannak a rák és a Down-szindróma gyógyításában.
Ez a podcast Szabó Csaba példája nyomán a megtörhetetlennek látszó magyar szellemi "kényszer-export" okait kutatja, hogy ti. kiemelkedő értékeinket sok-sok évtized óta miért üldözzük világgá.
A podcast második részében ismét jelentkezik a ZENETERASZ, ahol nagyon tehetséges zenészek mutatkoznak be, ezúttal Hangácsi Márton, énekes, gitáros, dalszerző.
A műsor támogatója a kapszulás Douwe Egberts Omnia kávé.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
[ Ссылка ]
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
Facebook: [ Ссылка ]
Instagram: [ Ссылка ]
Anchor: [ Ссылка ]
Spotify: [ Ссылка ]
Google Podcasts: [ Ссылка ]
Apple Podcasts: [ Ссылка ]
#FriderikuszPodcast
![](https://i.ytimg.com/vi/MHNZCtaQk1Y/maxresdefault.jpg)