Fontos pályázati határidők közelednek – Civil szervezetek ismerkedtek Csongrád-Csanád megye szerte
Civil szervezetek közös bemutatkozását kezdeményezte, ezúttal Szegeden, a Kormányhivatal épületében a Csongrád-Csanád Megyei Civil Központ szervezésében. A járványhelyzet miatt ezúttal kevesebben voltak a csütörtöki eseményen, de kapcsolatok már köttettek. A legfontosabb, civil szervezetek számára kiírt hazai pályázat beadási határideje hamarosan lezárul, erre érdemes a hódmezővásárhelyi szervezeteknek is odafigyelni.
Az eseményen Pusztayné Tóth Gabriella, a Csongrád-Csanád Megyei Civil Központ Irodavezetője a Hódpressnek elmondta, október 12. napjától elérhetőek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2021. évi összevont, valamint a 2020. évi normatív pályázatai a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszerben (NIR). A 2020. évi normatív, valamint a 2021. évi NEA pályázatokat már a NIR-ben szükséges rögzíteni.
Hozzátette, a NEA 2021. évi összevont pályázataival elnyerhető maximális összeg csak működési költségek esetén 3.000.000 Ft, vegyes (működési és szakmai) pályázat esetében kollégiumonként eltérő összegű 3.900.000 Ft-4.000.000 Ft.
Minden egyesületnek és alapítványnak, aki pályázatot kíván benyújtani (és még nem rendelkezik NIR regisztrációval), először regisztrálnia kell a NIR-ben. A regisztrációt ide kattintva végezhetik el.
Boros Tamás tollából
(a Hódpress újságírójától)
bővebben és forrás:
[ Ссылка ]
Fontos pályázati határidők közelednek - Civil szervezetek ismerkedtek Csongrád-Csanád megye szerte | Hódpress.hu | Vásárhely. Igazán.
HODPRESS.HU
Ещё видео!