Elveszett a világháborúban. 55 évre. A II. világháború utolsó hadifoglyának igaz meséje életem legfontosabb története, amely messze nem egy könyv vagy film, hanem sokkal több annál. A fiatal magyar fiút 1944-ben a kedvese szeme láttára tették fel egy teherautóra Sulyánbokorban, hogy aztán erőszakkal elvigyék harcolni a frontra. Bandiról soha többé nem érkeztek hírek. 1949-ben aztán holttá nyilvánították, felkerült a hivatalos veszteséglistára, nevét felvésték a halottak emlékművére. Ezt követően nem maradt utána semmi, csak a néma csönd.

2000-ben egy különleges kutatómisszió vette kezdetét. Alig pár főt számláló kis számú csapatunk néhány töredékes levélrészlet és más hiányos dokumentum után kezdte meg a munkáját. Tatárföldre először medvevadászként utaztunk, s rengeteg kenőpénzt fizettünk azért, hogy bejuthassunk egy katonai szigorral őrzött elmegyógyintézetbe, ahol több száz kezelt között rátaláltunk a "Tomas Ondriás" néven nyilvántartott idős emberre.

Döbbenetes körülmények között vetté kezdetüket a helyszíni vizsgálatok, amelyek elképesztő végeredménnyel zárultak: kis csapatunk vezetője, Dr. Veér András pszichiáter tényként közölte, hogy az megvizsgált ember magyar, egészen biztosan Magyarországról származik, ezért haza kell őt szállítani. És ekkor vette kezdedét a világsajtó példátlan rohama: túlzás nélkül mondhatom, hogy Magyarország nagyon ritkán kerül be annyiszor a nemzetközi hírekbe, mint akkor. A legnagyobb tévétársaságok stábjai követték a hazafelé tartó buszunkat, Moszkvában és Budapesten a repülőtereken lépni sem lehetett a kameráktól, fényképezőktől és újságíróktól, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet külön biztonsági személyzetet alkalmazott, miután az épületegyüttes bejáratánál közvetítőkocsik vertek tábort.

Bent, a kórház falai között különleges helyzetbe kerültem én is. Mivel a bácsihoz 55 év után én szóltam először az anyanyelvén, Dr. Veér András speciális feladatokra kért fel, része voltam az akkor éppen Tamás Andrásnak gondolt idős ember személyazonosságának megállapításában.

Ami ezután történt, az maga a csoda, illetve ma már történelem: az idős, beteg bácsiról kiderült, hogy szabolcsi születésű és még élnek a testvérei is. És kezdetét vette életem legemberibb utazása, Budapesttől Sulyánbokorba, a szülői házhoz, ahol Toma Andrást a saját testvérei várták 55 évvel azután, hogy az ő Bandijukat elhurcolták a második világháborúba!

Utóirat: amennyiben tetszett a film, a történet; és szívesen megnéznéd a legmodernebb technikával készített új mozifilmemet, amelynek címe: "Az én Amerikám", akkor elérheted ITT: [ Ссылка ]

A film megnézésével jótékony célokat és ezt az értékrendet támogatod, úgyhogy KÖSZÖNÖM SZÉPEN!

Barátsággal: Tvrtko

#hadifogoly #II.világháború #másodikvilágháború #tvrtko #tvrtkoaföldkörül

свернуть