🗣️ Véleményem szerint Magyarországnak és a magyar nemzetnek a nemzetiségek erősségei, ám ez csak akkor igaz, ha az elsődleges identitásuk magyar.
❗ A nemzetiségi önkormányzatok támogatására fordított költségvetési összeg évről évre nővekszik, a tavalyi évben már közel 4 milliárd forint jutott nekik. A legtöbb települési nemzetiségi önkormányzata a roma nemzetiségnek van, messze megelőzve a többi kisebbséget.
📊 Azok a folyamatok, amelyeket az elmúlt évtizedekben tapasztalhattunk az nem a mélyigénytelenségben élő etnikum felemelkedését szolgálták, hanem a szinten tartartását. Pusztán - ahogyan eddig a baloldal is és a Fidesz kormányzat is - olcsón megvásárolható szavazógépeknek gondolja őket, pedig azt gondolom, hogy nem azok. Azt gondolom, hogy olyan pénzeket kéne rájuk fordítani, és az ő integrálásukra fordítani, ami valóban oda is ér, és aminek valóban hathatós eredményei lennének és nem csupán választások előtt.
💸 Hogy hogyan működnek a gyakorlatban ezek az önkormányzatok? Mint egy törvényesen működő politikai uzsora rendszer, hiszen nem rég emeltek vádat az Országos Roma Önkormányzat volt elnöke, Agócs János ellen, hivatali vesztegetés elfogadása miatt, s a korábbi vezetők közül is voltak sokkal tehetségesebb, akiket elitéltek már pénzügyi visszaélések és bűncselekmények miatt.
✅ Én is azt gondolom, hogy valóban be kell szántani a mélyigénytelenségben élők önkormányzati rendszerét, ugyanis számtalan visszaélésre adott lehetőséget, s sajnos ott tartunk, hogy nem jó példaként áll előttünk, hanem számos rossz példát tudunk csak felsorolni.
⁉️ Hogy hogyan lehetséges ez? És hogyan tarthatunk itt? További részletek a videóban!
![](https://s2.save4k.ru/pic/P0P5eOosIyA/maxresdefault.jpg)