IRATKOZZ FEL ||| [ Ссылка ]
MI TÖRTÉNNE A FÖLDDEL, HA MINDEN EMBER HIRTELEN ELTŰNNE❓ [LEGJOBB]
A tudomány megállapítása szerint a földünk jelenleg 4 és fél milliárd éves, amit az emberek csupán 200 ezer éve nevezhetnek az otthonuknak, ugyanis nagyjából ekkor jelentek meg az első emberek a földünkön. Ezeknek a számoknak a tudatában bátran kijelenthetjük azt a tényt, hogy a föld az emberek nélkül is jól elvolt és valószínűleg ez után is meglenne nélkülünk, de azért, hogy ma is kicsit okosabban fejezd be a napot, mint ahogy azt elkezdted, a mai videóból kiderül, hogy mi történne a földünkkel, ha minden ember hirtelen eltűnne.
Ha nem csak ma szeretnél egy picivel okosabb lenni, hanem minden alkalommal, amikor egy újabb videót látsz ezen a csatornán, akkor iratkozz fel és kapcsold be az értesítéseket is, hogy ne maradj le egyetlen videóról sem.
néhány órával később
Ha minden ember hirtelen eltűnne a földről, akkor nem kéne sok időnek eltelnie ahhoz, hogy ennek a hatása érzékelhetővé váljon. Csak néhány óra elteltével a földünk olyan változásokon menne keresztül, ami teljes mértékben megváltoztatná azt a helyet, amit ma az otthonunknak nevezhetünk.
Mivel a legtöbb erőmű emberek által irányított, így az első néhány órában a földünk teljes energiaellátása megszűnne, amit nagyjából úgy kell érteni, hogy az összes fény és gép, ami csak az erőművek által előállított energia miatt képes működni egyszerűen leállna.
A föld szinte teljes sötétségbe borulna és csak olyan helyek maradnának egy ideg energiával ellátva, ahol esetleg szélmalmokkal, vagy napenergiával termelik az áramot.
néhány nappal később
48 órán belül a hatalmas szélmalmok és napelemek, amik eddig működtek, leállnának, ami a karbantartás hiányának lenne köszönhető, és ez az a pont amikor is a földön semmiféle energiaellátás nem működne.
A háziállatok elkezdenének éhezni és szomjazni, ami annak köszönhető, hogy nincs aki ezekre az állatokra odafigyeljen.
A legtöbb házi és haszonállat az életét vesztené, mivel ezek az állatok olyan körülmények között nőttek fel, ami nem látta el őket a megfelelő képességekkel ahhoz, hogy az ember ellátása nélkül is életben tudjanak maradni.
A metróvonalak és állomások, szerte a világon elkezdenének megtelni vízzel, mivel azokat a szivattyúkat, amik segítenek ezeket szárazon tartani, már senki nem tudná üzemelni, ráadásul még áram sincs, ami nélkül nyilván ezek szintén nem működnek.
néhány héttel később
A nevelésnek és a túlélőképesség hiányának köszönhetően, az összes apróbb kutyafaj teljes mértékben eltűnne az életben maradt élőlények soraiból. A nagyobb kutyák csapatokat alkotnának és kisebb állatokra vadásznának, ami az ő életben maradásukat biztosítani egy darabig.
A haszonállatok bekerülnének a megfelelő helyükre a táplálékláncon, mivel itt már semmi és senki nem védi meg őket a vadvilágtól.
Ez alatt a néhány hét alatt az állatkertekben élő állatok közül rengeteg képes lenne kiszabadulni és újra ragadozová válni.
egy hónappal később
Az atomerőművek hűtővize ez alatt az egy hónap alatt teljesen elpárologna, aminek következtében olyan nukleáris robbanások következnének be, amik a történelem során eddig még soha nem történtek.
A sugárzásnak köszönhetően több millió állat, rákos megbetegedésekben pusztulna el.
A szennyvíz elvezető rendszerek szintén felmondanák a szolgálat és az ezekben található rengeteg szennyvíz elkezdené feltölteni a folyóinkat és tavainkat.
egy évvel később
Egy évvel azután, hogy az emberek eltűntek a föld felszínéről a természet elkezdené visszavenni azokat a részeket, amiket mi emberek az évek során az épületeinkkel elvettünk a természettől.
Szerencsére a föld képes lenne rövid időn belül újjáépíteni magát, még a rengeteg nukleáris, vegyi és földgáz okozta katasztrófák után is.
25 évvel később
Anélkül az emberek nélkül akik hosszas éveket töltöttek el azzal, hogy a különféle növényeket gén manipulálják, hogy azok gyorsabban nőjenek, a földön található növények elkezdenének megváltozni és visszaállnának az eredeti génmanipulálás előtti állapotukba.
A növények ekkorra már teljes városokat borítanának be és az egykor híres utcák és épületek 25 évvel később már tetőtől talpig növényekkel lennének belepve.
300 évvel később
300 évvel később a teljes földet az állatok uralják és az olyan egykor veszélyeztetett állatfajok is mint az elefántok, nyugodt és békés körülmények között élhetik az életüket, akiket az elefántcsont kereskedők egykor veszéllyel fenyegettek.
10000 évvel később
Az egykori összes város teljes mértékben eltűnne és csak néhány kőből készült építmény maradna talpon, és ez lenne az egyetlen dolog ami arra utalna, hogy egyszer itt már járt valaki.
50 millió évvel később
Az egyetlen dolog, ami túl fogja élni ezt az ötven millió évet az nem más, mint a rengeteg műanyag szemét.
Szerintetek a földnek jobb lenne emberek nélkül?
![](https://i.ytimg.com/vi/V9KxVWrRIho/maxresdefault.jpg)