„Mélyen meghat, hogy a nemzetközi közönség a Budapesti Fesztiválzenekart választotta az év zenekarának. Ez a legnagyobb siker, amit magyar zenekar valaha elért, és ez muzsikusaink, munkatársaink, hazai közönségünk és nagylelkű támogatóink, fenntartóink sikere is. Mindenkinek őszintén gratulálok és hallgatóinknak köszönöm a rengeteg szavazatot!” – mondta Fischer Iván. A világ legrangosabb komolyzenei szaklapja nyílt kategóriájában a Budapesti Fesztiválzenekar mások mellett a Bécsi Filharmonikusokkal és a Bajor Állami Zenekarral versenyzett az elismerésért. A BFZ-t, előző évi Brahms-felvétele alapján, szakmai zsűri jelölte a tíz legjobb közé, amelyből a nemzetközi közönség választhatta ki kedvencét. Köszönjük szavazatát!
![](https://i.ytimg.com/vi/W8jDCwfeb-o/mqdefault.jpg)