Nem keresem többet
az Igazságot...
csak leülök csendben,
halkan ülök és várok.

S ha eljön újra,
majd illendően köszöntöm,
s mint régi barátok
együtt ülünk a földön.

Tüzet gyújtunk,
hogy átmelegedjen a testünk,
a nevetéstől
megvidámodik a lelkünk.

És előkerül majd
a bor és a pogácsa,
és szívesen gondolunk
minden gyönyörű lányra.

És mindenre, amit
Isten adott a Földnek...
milyen egyszerű lenne,
ha mind megértenétek...

Hogy minden rajtad
múlik, Testvér és Rajtam,
hogy megfogjuk-e
egymás kezét a bajban.

Hogy elhisszük-e újra
az isteni tervet,
hogy Isten vagy,
ha boldogságot teremtesz.

Hogy Isten vagy,
mert Isten is úgy akarja,
hát erre igyunk
Áldomást a borban.

Ezért hát...
Nem keresem többet
az Igazságot,
ha kell, majd Veletek megtalálom,
ha kellünk neki,
majd Ő talál meg Minket,
de addig magamban
hallgatom a csendet.

свернуть