Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense szerint Orbán moszkvai látogatásának előkészítése valószínűleg régóta zajlott, annak időzítése nem vétlen. Azt üzeni, hogy Magyarország külpolitikája soros EU elnökként aktív és kezdeményező lesz, olyan, amelyik az ukrán, az orosz és a kínai féllel is leül tárgyalni. Bár az oroszoknak megvan a kialakult álláspontja, de ha változna a helyzet – akár az amerikai elnökválasztás következtében – a tárgyalások új dimenziót kaphatnak. Ebben az esetben a kormányfő elmondhatja magáról, hogy ott volt a tárgyalások előkészítésénél. Az EU-s reakciók nem hisztérikusak, inkább tisztázták, hogy Orbán oroszországi tárgyalásai semmilyen hivatalos EU-s diplomáciai álláspontot nem közvetítettek. A külpolitikai elemző nem tart attól, hogy az utazásoknak Magyarországot érintő negatív következményei lennének. A kínai látogatással Orbán ugyanazt üzente, mint a moszkvai találkozóval: olyan félként tudja magát definiálni, mint aki előtt Oroszország és Kína is megnyitja a kapuit. Orbán meg akarja mutatni, hogy Magyarország közvetítő lehet a nagyhatalmak között. A nemzetközi síkon más fejlemény is volt: megalakulhat a Patrióták Európáért frakció, ami a saját nemzetállami érdekek felhangosított szócsöve lesz. Gálik Zoltán szerint szinte lehetetlen megjósolni, a francia választás eredménye milyen következményekkel járhat.
01:51 Putyin a saját álláspontját ismertethette Orbánnak Moszkvában
07:31 EU részéről lesz-e következménye Orbán moszkvai látogatásának?
14:12 Orbán a kínai látogatással is Európának üzen
17:10 Orbán amerikai látogatása a NATO-csúcsra
21:54 Francia választás eredménye, szócső lesz Orbán patrióta frakciója
#szabadeurópa #podcast #videopodcast #külpolitika #orbánviktor #putyin #kína #nato #címlap
---------------------------
Weboldalunk: szabadeuropa.hu
Facebook: [ Ссылка ]
Instagram: [ Ссылка ]
YouTube: [ Ссылка ]
---------------------------
Töltsd le ingyenes applikációnkat:
- IOS ([ Ссылка ])
- Android ([ Ссылка ])
---------------------------
Kérd ingyenes hírlevelünket, hogy elsőként értesülj cikkeinkről: [ Ссылка ]
---------------------------
Ha pedig szeretnél előre értesülni fontosabb anyagainkról, vagy témaötleteket küldeni nekünk, csatlakozz a Szabad Európa Bennfenteshez: [ Ссылка ]
![](https://i.ytimg.com/vi/WvIrKIP4niY/maxresdefault.jpg)