Három napos kalandozásunk a Velencei-tó környékén véget ért. Nem szívesen búcsúzunk, látnivalókban bővelkedő övezet, sok-sok napra lenne még mit nézni. Az északi part mentén gurulva felkeresünk egy arborétumot, elbúcsúzunk a kilátóban a tótól, majd Székesfehérvárnak indulunk.
Közben keressük a vizet, mint két vergődő hal. Minden kútnál, forrásnál, pataknál, vizesároknál, csapnál és pocsolyánál megállunk: még mindig meleg van. A "kaukázusi embertípus" jelző lassan simán letagadható.
Székesfehérváron élvezettel tekergőzünk a szűk utcákban, nézzük a vízsugarakban játszó gyerekeket, szívjuk magunkba a város jellegzetes hangulatát, aztán megvacsorázunk egy hangulatos étteremben. Panaszra bizony semmi ok.
