Egy csecsemő szemeibe tekintve, sokáig csak a boldog ürességet láthatjuk, mivel ez a „hamis én” még pusztán csak csíráiban van jelen egy ideig, a gyermeki személyiség alapját képezően. Még nincs jelen a figyelem azonosulása azzal a test-elme jelenséggel, melyet később személyiségünkként határozunk meg. „Legyetek olyanok mint a gyermekek…” mondja Krisztus, mert csak akkor mehettek be a Mennyek Országába. Gyermekként, főleg csecsemőként tehát jó ideig – egyéni életpályától függően – az öntudatlan Szamádhi, a Nirvána, azaz a Mennyek Országának a „lakói” vagyunk, és azért öntudatlanul, mert nincs jelen a felnőtt tudatossága, és az az önMAGára tudatos Tudatosság, aki/ami tudatos lehetne erre. A felébredett tudat abban különbözik ettől a csecsemői-gyermeki tudattól, hogy a felébredés kegyelmében a felébredett tudatossá válik, önMAGára, azaz a személyiségének, és a jelenségvilág minden aspektusának a létezését jelentő szubsztrátumra: EGY-Énünkre, ÉN-VALÓnkra. A felébredésben ÉN-VALÓnk örök fénye, eloszlatja a személyesség(ünk) világának, saját egónk önfényűségéről alkotott téves képzeteit, és a test-elme jelenséggel való azonosulásunkból fakadó minden nemtudást, minden KÉPzetet, tévhitet.

свернуть