A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legfrissebb hírekkel folytatjuk adásunkat! Ahogy már megszokhatták műsorunknak ezen a pontján tudósítóink segítségével számolunk be a környező országok, Európa és a világ járványügyi-helyzetéről.
Előtte azonban nézzük, hogy alakul a koronavírus járvány világszerte. Mára már több mint 200 ezer fővel meghaladta az 56 milliót a fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké pedig majdnem eléri az 1 millió 350 ezer főt a világon. Az országok fertőzöttségi sorrendjében sincs változás. Eszerint az Egyesült Államokban, Indiában, Brazíliában és Franciaországban van a legtöbb koronavírusos beteg. Ezek tehát a friss ma reggeli, összesített világadatok.
Most azonban elsőként Európa, és azon belül is Olaszország.
Itáliában a járványgörbe stabilizálódott a másfél hónapja szigorított korlátozások hatására, csökkenteni azonban még nem sikerült a napi esetszámot, amely továbbra is 30 ezer fölött van. Aggodalmat a kórházak, főleg az intenzív osztályok telítettsége kelt: minden 100 intenzív helyből 42 már foglalt, és országos hiánycikké vált az orvosi oxigén.
Európa után pedig most tekintsünk ki egy kicsit a világba. Rekord-mértékben emelkedik a fertőzöttek száma Japánban, szakértők már a harmadik hullámról beszélnek. A japán fővárosban néhány órával ezelőtt maximálisra emelték a készültségi fokozatot.
A Távol-Kelet után pedig a Tengerentúl. Többször elmondtuk itt az M1-en is, hogy hetek óta a világon a legtöbb fertőzött az Amerikai Egyesült Államokban van. Itt újabb rekord dőlt meg. Május óta nem volt ugyanis ennyi új beteg egy nap alatt: számuk már megközelíti 11,4 tized milliót. Az elhunytak száma pedig átlépte a 250 ezret. Közben az egyik amerikai gyógyszergyártó cég - amelyik elsőként jelentette be, hogy vakcinája hatásos a koronavírussal szemben - pénteken kezdeményezi az oltóanyag forgalomba hozását, az illetékes amerikai hatóságnál.
Ещё видео!