1Kor 1,18-24

Atyámfiai! A kereszt igéje azoknak, akik elvesznek, oktalanság ugyan, de azoknak, akik üdvözülnek, vagyis nekünk, Isten ereje. Mert írva van: »Elpusztítom a bölcsek bölcsességét, és az okosak okosságát megsemmisítem«. Hol van a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világnak kutatója? Nemde oktalansággá tette Isten a világ bölcsességét? Mivel ugyanis Isten bölcsességében nem ismerte meg a világ a bölcsesség által az Istent, úgy tetszett Istennek, hogy az igehirdetés oktalansága által üdvözítse a hívőket. Mert a zsidók jeleket kívánnak, a görögök meg bölcsességet keresnek, mi azonban a keresztre feszített Krisztust hirdetjük, ami ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság; maguknak a meghívottaknak azonban, zsidóknak és görögöknek egyaránt, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.

Jn 19,6-11.13-20.25-28a.30b-35

Abban az időben tanácsot tartottak a főpapok és a vének Jézus ellen, hogy őt megöljék. Ezért Pilátushoz járultak, ezt mondva: „Feszítsd meg, feszítsd meg őt!” Pilátus így szólt: „Vegyétek át ti, és feszítsétek őt keresztre! Én ugyanis nem találok vétket őbenne.” A zsidók így válaszoltak neki: „Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát!” Amikor tehát Pilátus meghallotta ezt a beszédet, még jobban megijedt, és újra bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézust: „Honnan való vagy te?” Jézus azonban nem adott feleletet neki. Pilátus akkor így szólt hozzá: „Nekem nem felelsz-e? Nem tudod-e, hogy hatalmam van arra, hogy keresztre feszíttesselek, és hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak téged?” Jézus így válaszolt: „Semmilyen hatalmad nem volna ellenem, ha nem adatott volna neked felülről.” Amint Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kivezette eléjük Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet Kövezett udvarnak neveznek, héberül pedig Gabbatának. Húsvét előkészületi napja volt, mintegy hat óra. Akkor így szólt a zsidókhoz: „Íme, a ti királyotok!” Azok pedig kiáltoztak: „Vidd el, vidd el, feszítsd meg őt!” Pilátus megkérdezte: „A királyotokat feszítsem-e meg?” A főpapok ezt válaszolták: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Akkor tehát kiszolgáltatta őt nekik, hogy keresztre feszíttessék. Átvették tehát Jézust és elvezették. Ő pedig maga hordozta keresztjét, és kiment az úgynevezett Koponya-helyre, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették őt, és vele két másikat kétfelől, középen pedig Jézust. Pilátus feliratot is írt, és a keresztre tette. Ez volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya!” Ezt a feliratot tehát sokan olvasták a zsidók közül, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. És héberül, görögül és latinul volt írva. Ott állt pedig Jézus keresztje mellett az ő anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Jézus látva anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme a te a fiad!” Azután így szólt a tanítványhoz: „Íme, a te anyád!” És attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány. Ezután Jézus tudva, hogy már minden beteljesedett, lehajtva fejét, átadta lelkét. A zsidók tehát, hogy ne maradjanak a kereszten a testek azon a szombaton, mivelhogy előkészületi nap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg azok lábszárát és vegyék le őket. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Odamentek tehát a katonák, és az elsőnek eltörték a lábszárát, majd a másiknak is, akit vele együtt keresztre feszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az ő oldalát, és nyomban vér és víz folyt ki. Aki pedig látta, tanúságot tett róla, és igaz a tanúsága.

свернуть