Január utolsó szombat estéjén a Szent István templom ismét zsúfolásig megtelt, hiszen az ifjú előadóművész, László Attila adott újévi koncertet. A helyi közönség már évek óta figyelemmel kíséri a 2011-es Csillag születik c. tehetségkutató műsor győztesének munkásságát, bár a pandémia miatt a tavalyi évben sajnos elmaradt a szokásos esemény. A százhalombattai koncertek mindig igazi csemegéül szolgálnak a lelkes rajongóknak, ezúttal sem volt ez másképpen. Attila – nemrég alapított zenekarának gitárosával – Vigyinszki Mátéval közösen adta elő a magyar slágerekből és saját szerzeményekből álló repertoárt. A fiatalok korukat meghazudtoló érettséggel és hihetetlen eleganciával zenéltek együtt – egyetlen zongorával és gitárral – a hálás közönség nagy örömére. Attila saját bevallása szerint már otthon érzi magát Százhalombattán és nagyon hálás Illéssy Mátyás atyának, aki évekkel ezelőtt meghívta ide és persze a Noé Bárkája Zenekarnak is, akikkel együtt számos alkalommal lehetősége volt a szentmisék zenei szolgálatában részt venni. A koncerten több olyan dicsőítő dal is megszólalt, amit itt ismert meg nálunk és azóta már sokfelé a világban elénekelte azokat. Mátyás atya külön kiemelte a koncert végén, hogy Attila tiszta, egyszerű és lélekkel teli előadásában még a nem kifejezetten arra íródott dalok is Isten dicséreteként szólalnak meg. A közönség végül vastapssal jutalmazta Attila és Máté különleges és szívet melengető produkcióját. A koncert után a rajongók körbevették a művészeket és közös fotózás, autogram osztás következett. Az esemény megrendezése, a színpadkép, a hangosítás, a világítástechnika mindenképpen méltó volt gyönyörű templomunkhoz és a csak erre a koncertre idelátogató nem kevés számú vendég is egészen bizonyosan szép emléket őriz majd szívében városunkról. Az előadást a Halom Televízió rögzítette, köszönjük nekik ezt a csodás koncertfelvételt! Akinek nem volt szerencséje élőben meghallgatni, mindenképpen ajánljuk! (PL.)
Készítették:
- Koncertszervezés: Pallaginé Lenkei Andrea és Pallagi László
- Hangtechnika: Németh András és Pallagi László
- Fénytechnika: Kedves Patrik
- Kamera és utómunkák: Lakosa Gergő, Tereánszky Gábor, Tóth Sándor, Kapi Tamás (Halom Televízió, Százhalombatta)
- Hang utómunkák: Pallagi László
Ещё видео!