Keresztény musical | „Hsziaocsen története”
Isten keresi a szíved és lelked
1 Az emberiség, amely eltévelyedett a Mindenható által biztosított élettől, nem ismeri a lét célját, de azért fél a haláltól. Segítség és támasz nélkül áll, mégis vonakodik lehunyni a szemét, és megacélozza magát, hogy alantas életet éljen ebben a világban – hússal tömött zsákokként, akiknek fogalmuk sincs a saját lelkükről. Te is így élsz, remény nélkül, akár a többiek, céltalanul. Csak a legendabeli Szentséges fogja megmenteni azokat az embereket, akik szenvedésük közepette nyöszörögnek, és kétségbeesetten óhajtják az Ő érkezését. Eddig ez a hit nem jelent meg azokban, akik nem eszméltek fel. Az emberek mégis annyira vágyakoznak utána.
2 A Mindenható megkönyörül ezeken az embereken, akik nagyon megszenvedtek; ugyanakkor idegenkedik ezektől az emberektől, akik tudat híján vannak, mivel túl sokáig kellett válaszra várnia az emberiségtől. Arra vágyik, hogy keressen, keresse a szívedet és a lelkedet, élelmet és vizet hozzon neked, és felébresszen, hogy többé ne éhezz és ne szomjazz. Amikor elcsigázott vagy, és amikor elkezdesz valamit megérezni e világ sivár elhagyatottságából, ne légy elveszve, ne sírj. Mindenható Isten, az Őriző mindenkor elfogadja az érkezésedet.
3 Ott figyel melletted, arra várva, hogy megfordulj. Arra a napra vár, amikor hirtelen visszatér az emlékezeted: amikor rájössz, hogy Istentől származol, hogy egy ismeretlen időpontban eltévesztetted az irányt, egy ismeretlen időpontban az út során elvesztetted a tudatodat, és egy ismeretlen időpontban szereztél egy „atyát”; amikor ráeszmélsz arra is, hogy a Mindenható mindvégig figyelt téged, és sokáig, nagyon sokáig várt a visszatérésedre.
4 Kétségbeesett vágyakozással figyelt, válaszra várva, felelet nélkül. Az Ő figyelme és várakozása megfizethetetlen, és az emberi szívért és az emberi lélekért teszi azt. Lehet, hogy ez a figyelem és várakozás végtelen, és az is lehet, hogy véget ér. De pontosan tudnod kell, hogy ebben a pillanatban hol van a szíved és a lelked.
(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Mindenható sóhajtása)
Megjegyzés: A csatornán található összes videó ingyenesen megtekinthető. A Mindenható Isten Egyháza YouTube-csatornáján található videók feltöltése, módosítása, torzítása vagy kivonatolása bármely egyén vagy csoport által előzetes engedély nélkül kifejezetten tilos. A Mindenható Isten Egyháza fenntartja magának a jogot, hogy a jelen feltételek megsértése esetén bármilyen jogorvoslatot alkalmazzon. Kérjük, hogy a nyilvános terjesztésre vonatkozó igényekkel előzetesen lépjen kapcsolatba velünk.
Keresztény musical | „Hsziaocsen története”
Теги
Keresztény musicalKeresztény musical 2024Hsziaocsen történeteKeresztény táncKeresztény ének-táncIstent dicsőítDicsőíti az Örökkévaló IstentKeresztény zenekeresztény zenékKeresztény dalKeresztény dalokIstentiszteleti táncIstentiszteleti énekJézus Krisztus újra eljönJézus KrisztusJézusMindenható IstenMindenható Isten EgyházaIstentA visszatért Megváltó üdvözlése