Hangoló - "A választás és a népszavazás is a jövőről dönt vasárnap" - Nacsa Lőrinc (2022-03-29) - Karc FM
Ha most a baloldal lenne hatalmon, elképzelhető, hogy Magyarország már a háború részese lenne – jelentette ki a Karc FM-en a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti képviselőcsoportjának szóvivője. Nacsa Lőrinc a Hangolóban kiemelte: a Fidesz-KDNP elmúlt 12 éves kormányzásáról elmondható, hogy - az esetleges hibákkal együtt is - a magyar emberek, a magyar nemzet érdekeit szem előtt tartva hozta döntéseit. Ezzel szemben a baloldal a nemzeti érdeket mellőzve mindig külföldi elvárásoknak, igazodási kényszereknek megfelelően cselekszik. A polgári, konzervatív kurzus nem csak adózási, családtámogatási, mezőgazdasági, uniós, vagy külpolitikai ügyekben, de a háború kérdésében is mást gondol, mint a balliberális politikai oldal. Az ellenzéki politikusok és miniszterelnök-jelöltjük katonákat és fegyvereket küldene Ukrajnába, orosz-barátnak nevezték a kárpátaljai magyarokat, elzárnák a keletről érkező gázcsapokat, felmondanák a Rosatommal között paksi üzemeltetési szerződés, vagyis belesodornék az országot a háborúba, az energián keresztül pedig a magyar emberekkel fizettetnék meg a háború költségeit.
Nacsa Lőrinc szerint a baloldali politikusoknak teljesen mindegy, hogy Moszkvát, Brüsszelt, vagy Washingtont kell követni, a hangsúly az igazodáson van. Az ellenzék kommunikációjából világosan látszik, ha más ország fegyvereket és katonákat küld az ukrán-orosz háborúba, vagy elzárja az orosz gázt, akkor ők is ezt szorgalmazzák, mert képtelenek magyar szemüvegen keresztül nézni a nemzetközi történéseket. Nacsa Lőrinc aláhúzta: Magyarország nem részese az ukrán orosz háborúnak és mindent el kell követni annak érdekében, hogy ez így is maradjon, abban viszont kötelessége és felelőssége van, hogy a harcok elől menekülőknek oltalmat adjon, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy béke legyen, de Magyarországnak ki kell maradni a konfliktusból.
A kormánypárti politikus hangsúlyozta: az Európai Unió nem gyakorol kegyet azzal, ha a humanitárius okokra hivatkozva odaadja Magyarországnak és Lengyelországnak a nekik járó forrásokat az európai újjáépítési alapból. Brüsszel saját szabályait nem tisztelve, a gyermekvédelmi törvényre hivatkozva tartotta vissza a forrásokat annak ellenére, hogy Magyarország is hozzájárul a Next Generation forrásait biztosító hitelfelvételhez. Nacsa Lőrinc meglátása szerint számos uniós politikus kormányváltásban érdekelt Magyarországon, mivel képtelenek elfogadni, hogy egy tagállam a brüsszeli direktívákkal szemben képes prosperáló gazdaságot, erős demokráciát létrehozni.
Nacsa Lőrinc szerint egyébként az április 3-i országgyűlési választás és a gyermekvédelmi népszavazás között komoly kapcsolat van, mindkettő az ország jövőjéről szól. A politikus hangsúlyozta: a szülők joga meghatározni gyermekük nevelését, ennek ellenére Magyarország példátlan támadásoknak van kitéve a gender- és a LMBTQ propaganda részéről, a gyermekvédelmi törvény elfogadása óta. A politikus megismételte: a szülő joga dönteni a gyermeke neveléséről. Európában és az angolszász világban ez már nincs így. Magyarország azonban a normalitás szigete, a gyermekvédelmi népszavazás eredménye pedig komoly felhatalmazást jelent majd a magyar kormánynak a gyermekek neveléséről szóló nemzetközi vitákban. Pelyach Gergely interjúja
#Hangoló #választás #NacsaLőrinc
► Honlapunk: [ Ссылка ]
Ещё видео!