A „Jótékony Kárpátalja – 2023” verseny győztesei a Kárpátaljai Népművészeti és Népi Építészeti Múzeumban gyűltek össze díjátadásra.
A rendezvényt Ukrajna Jótevőinek Egyesülete alapította és szervezte. Számos jótékonysági intézményt és személyt hívtak meg az ország különböző pontjairól. A nemzeti verseny célja, hogy kiemeljék a leghatékonyabb jótékonysági kezdeményezéseket. A győztesek közé bekerült a „Voleljubni” civil szervezet is, amely második helyezett lett a „Regionális jótékonykodás” kategóriában.
A „Regionális jótékonyság” kategóriában az „Életem fája” jótékonysági szervezett lett a győztes. Az alapítvány tevékenységének három irányzata van.
A „helyi jótevő” kategóriában a Munkácsi Városi Tanács „Kulturális és művészeti palotája” ért el második helyezést.
A „Helyi jótevő” kategória győztese az „Egészség missziója” jótékonysági alapítvány lett.
Különdíjak átadására is sor került. A jótékonyság méltó bemutatásáért, népszerűsítéséért Kárpátalján a „Dorcas-Ukrajna” nemzetközi jótékonysági alapítványt emelték ki. A legtöbb projektjük Kárpátalján és Zaporizzsjában működik. Régiónkban többek közt segítik az ideiglenesen áttelepült személyek taníttatását és elhelyezkedését.
Különleges kitüntetésben részesült annak az egészségügyi intézménynek a vezetője is, ahol jelenleg a katonák rehabilitációja zajlik.
Nemzeti szinten is kiosztották a különdíjakat. A szervezők elmondták, hogy jövőre a listát a mentális egészséggel foglalkozó szakemberek nevével kívánják kiegészíteni.A díjátadáson a „Kárpáti hangok” együttes is fellépett.
⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇
Kövessenek minket közösségi felületeinken 👇
Facebook: [ Ссылка ]
Instagram: [ Ссылка ]
Telegram: [ Ссылка ]
TikTok: [ Ссылка ]
Twitter: [ Ссылка ]
Weboldalunk: [ Ссылка ]
![](https://s2.save4k.ru/pic/lqhOVABW3Xw/maxresdefault.jpg)