[ Ссылка ] További pénzügyi segítséget kaphat jövő áprilisban Görögország, ha folytatja a reformok végrehajtását, és ha erre akkor szüksége lesz. Az eurócsoport vezetője erről Athéni látogatásán beszélt.
Az Európai Bizottság hat év recesszió után jövőre már 0,6 százalékos növekedést vár Görögországban, idén viszont még 4,2 százalékos visszaesést.
Az elemzők egy része már ebben az évben is minimális bővülést vár negyedéves összehasonlításban a harmadik negyedévben. Az OECD ennél pesszimistább, idén csaknem 5 százalékos GDP csökkenést várnak, jövőre 1-2 százalékosat.
Az ország komoly kihívásokkal néz szembe: a GDP-arányos államadósság például 175 százalék felett van. Jeroen Djisselbloem szerint ugyanakkor fenntartható pályán van az adósságcsökkentés, de ehhez további intézkedések kellenek.
- Ahogy látom javul a befektetési és az üzleti klíma az országban - mondta az eurócsoport elnöke. Jeroen Djisselbloem azt reméli, hogy a következő év folyamán az eurózóna gazdaságával együtt Görögországé is talpraáll.
A gazdasági növekedéshez további segítség, hogy a görög bankok megkapták az első 7,2 milliárd eurót abból az 50 milliárdból, amit az eurózóna mentőalapjából a feltőkésítésükre szántak.
Görögország 2010 óta összesen 240 milliárd eurós segítségről állapodott meg a nemzetközi hitelezőkkel.
Find us on:
Youtube [ Ссылка ]
Facebook [ Ссылка ]
Twitter [ Ссылка ]
Ещё видео!