Magyarországon védett
Eszmei érték: 2 000 Ft
A tiszavirág (Polingenia longicauda) a kérészek (Ephemeroptera) rendjébe tartozó, 8-12 centiméter hosszú, színpompás rovar, melynek szárnyfesztávolsága eléri a 6-7 centimétert. A víz felszínére rakják a petéiket, és lesüllyednek a tó fenekére és ott fúrják a földbe magukat. A lárvák elsősorban folyami sziklák alatt élnek, a dús növényzet közé és az üledékbe fúrják magukat. A kifejlett állat közismerten rövid életű. Kis fejük rövid csápokat, terjedelmes összetett szemeket és három pontszemet visel. Szájszerveik csökevényesek. Az ivarérett állatok rövid felszíni életük során nem is táplálkoznak, bélcsatornájukat levegővel pumpálják fel, hogy könnyebben tudjanak repülni. A kifejlett kérészek nem túl jól, csapongva repülnek.
Fajától függően egy év vagy pár hónap alatt 20-30-szor vedlik egy lárva. A kifejlett példányok amikor vedlenek, nem mindig sikeres a vedlés, sokszor emberi beavatkozásra van szükség. Az utolsó vedlés majdnem felnőtt korban történik meg. Főleg tavaszi és nyáreleji rajzáskor figyelhetők meg, amikor násztáncukat járják. A tiszavirág rajzása az esti órákban kezdődik és körülbelül három órán át tart. A rajzás nyitányaként az agyagos partoldalban élő hároméves lárvák felemelkednek a víz felszínére. Feljutásukat a kültakarójuk alatt felhalmozódó gáz segíti. A vízfelszínen bújik elő a lárvabőrből a szárnyas rovar.
Először a hím szubimágók jelennek meg, amelyek a partra repülnek, ahol vedléssel alakulnak párzóképes imágókká. A vedlés folyamata során az állat röpképtelen, így teljesen ki van szolgáltatva a rovarevő madaraknak. Az imágóvá átalakult, hosszú fartoldalékkal rendelkező hímek közvetlenül a víz felett repülve keresik a nőstényeket.
A nőstények a lárvabőrből kibújva azonnal párzóképesek. A párzás után a nőivarú egyed a folyó felett repülve megkezdi a kompenzációs repülést. A folyó felett 5-10 méteres magasságban halad a folyásiránnyal szemben, majd távolabb leereszkedik a vízre, ahol lerakja a petéit. A peték lesüllyednek a mederfenékre, majd a kikelő lárvák befúrják magukat a meder falába, és a víz felé nyitott vájatban élnek a következő három évben, tíz-százezres egyedszámú telepeken.
Az egykor Európa szerte elterjedt faj napjainkra a kontinens legnagyobb részéről eltűnt. Hazánkban nagy tömegben már csak a Tiszában és mellékfolyóiban él. 2012 augusztusában ugyanakkor a javuló vízminőségű Dunán ismét megjelentek a kérészek, bár a tudósok a Duna tiszavirág állományának csökkenését jósolják 2013 októberére.[1]

свернуть