🔵 Moldova elmúlt 200 évének története igen izgalmas, hiszen folyamatosan nagyhatalmak ütközőzónájában helyezkedett el. Hol az Oszmán Birodalom, majd az cári Oroszország, utána a bolsevik hatalom igyekezett a földjén berendezkedni, hogy aztán a Szovjetunió próbálja meg bekebelezni. Mindeközben Moldova kettészakadt, a nyugati része a 19. század végén megszülető Romániához szeretett volna társulni, addig a keleti – Dnyeszter menti – része orosz-pártivá formálódott. Ez azt jelenti, hogy az ukrajnai háború vonatkozásában és tükrében érdemes górcső alá venni a két moldovai állam helyzetét, hiszen az orosz katonai-politikai vezetés tervezőasztalán valamilyen formában már ott van a moldáv-kérdés. Ebben a két részes videóban pedig igyekszem körüljárni azt, hogy milyen alternatívák mentén tervezhetnek Moszkvában.
🔵 Érintett témakörök: Moldovai Fejedelemség és a vazallus lét; 1812 és az orosz térnyerés; Moldova és Havasalföld uniója és a születő Románia; 1917-es bolsevik forradalom; a moldovai bolsevik bábállám; Besszarábia; a két Moldova: Moldovai Köztársaság és a Dnyeszter Menti Köztársaság; etnikai, nyelvi és politikai berendezkedés; az orosz geopolitikai érdekek; az ukrajnai háború dimenziója.
📲 TikTok elérhetőség/ contact: [ Ссылка ]
💻 Youtube elérhetőség/ contact: [ Ссылка ]
🎬 Focus on Moldova: Putin's next target?
🔵 Moldova has had a fascinating history over the past 200 years, constantly being in the collision zone of great powers. The Ottoman Empire, then Tsarist Russia, then the Bolshevik power, tried to establish itself on its soil, only to be annexed by the Soviet Union. Meanwhile, Moldova was splitting in two, with the western part wanting to join the Romania of the late 19th century, while the eastern part - along the Dniester - was becoming pro-Russian. This means that the situation of the two Moldovan states should be examined in the context of the war in Ukraine, since the Moldovan question is already on the Russian military-political leadership's drawing board in some form. And in this two-part video, I try to explore the alternatives for planning in Moscow.
🔵 Topic covered: The Principality of Moldova and the vassalage; 1812 and the Russian conquest; the union of Moldova and Wallachia and the birth of Romania; the Bolshevik Revolution of 1917; the Bolshevik puppet state in Moldova; Bessarabia; the two Moldovias: the Republic of Moldova and the Republic of Transnistria; ethnic, linguistic and political arrangements; Russian geopolitical interests; the dimension of the war in Ukraine.
Ещё видео!